Egy tabutéma reményteli hozadékai
– termékenységtámogató esemény utózöngéje
A tabutéma csak addig tabu, amíg nem kezdünk róla beszélni egyre többen. Ha sokszor kerül elő egy témakör, ha sok helyen lehet róla hallani, olvasni, beszélgetni, fokozatosan természetessé válik.
Ehhez tettünk egy apró lépést szeptember 6-án a „Termékenységtámogató szakemberek egy asztalnál” eseménysorozat legutóbbi alkalmán, ahol arról beszélgettünk, milyen kölcsönhatás van a nehezített vagy késlekedő fogantatás / várandósság és az intimitás, szexualitás között.
Jelen írás célja nem az, hogy összefoglalja az elhangzottakat – az túlnyúlik egy blogbejegyzés keretein. Inkább az esemény azon indirektebb, rejtettebb vonatkozásairól írok, amelyeket legalább annyira fontosnak tartok, mint magát a témát.
Több dolog miatt is jó érzéssel töltött el az esemény.
A kerekasztal beszélgetés fókusza alapján számomra egyáltalán nem volt meglepő a résztvevők kis létszáma. Sőt az sem, hogy mindössze egy férfiember volt jelen. Így legalább valóban intim térben beszélgettünk intim témákról. Teltházas nagyelőadó teremben, 200 főnyi közönséggel nem is lehetne érdemben kivesézni a gyermekre vágyó párok életében felbukkanó szexuális feszültségek kérdéskörét, mert pont a lényeg veszne el: a személyesség. Mindegy hány könyvet olvastál már el az „időzített babagyártás” libidóromboló hatásáról, hány podcastot néztél, hallgattál meg arról, hogyan élheti ezt túl egy párkapcsolat, biztosan van számos olyan kérdésed, amely még nem hangzott el ezeken a fórumokon. Örülök, hogy a résztvevőknek volt, és fel is merték tenni. Dícsérendő, hogy a szervező házigazdák (Tripiska Juli, reproduktívegészség-fejlesztő és meddőségi szaktanácsadó, családterapeuta, illetve Rosta Kata, meddőségi, reprodukciós, örökbefogadási szaktanácsadó) a téma felvállalásával erre lehetőséget teremtettek.
Reményteli az a tény is, hogy az esemény hirdetménye sok like jelet és megosztást kapott. Ez jelzi, hogy a téma többeket érint, vagyis érdemes foglalkozni vele.
Örömmel tölt el, hogy mind a szervezők, mind a meghívott vendég előadó társaim (Baranyi – Hunyadi Anita párkapcsolati tanácsadó és Kovács – Berta Renáta szexuálpszichológiai szakpszichológus) hiteles és tapasztalt képviselői a hivatásuknak, olyan emberek, akik tényleges segítséget tudnak nyújtani a hozzájuk fordulóknak. Mai, sok területen felhígult és gagyisodást mutató világunkban az ilyen embereket meg kell becsülnünk!
Hálás vagyok, amiért a Juliban és Katában felmerült a gondolat, hogy a női jóga is képviselve legyen ezen az eseményen. Meg is lepődtem, amikor felkérést kaptam, mert a jóga általában más vonatkozásban jut az emberek eszébe, én magam pedig nem tartozom a legismertebb oktatók közé. Valóban sok gubancot tud okozni az, hogy nemcsak a baba nem akar megérkezni, hanem még a szexualitás és maga a párkapcsolat is megbillenhet ebből kifolyólag, de szerencsére saját gyakorlatomból származó tapasztalattal tudom alátámasztani, milyen sokat segíthet az oktató kiemelt odafigyelésével kísért rendszeres (női) jógagyakorlás, jógikus szemlélet megismerése. Köszönöm, hogy vannak mások is, akik ezt így látják.
Végül, de nem utolsósorban: egy gondolat akkor ölt formát, ha van mögötte erő. Ez az erő nem más, mint az energia, amelyet magunkból beleteszünk, azaz:
- a szándék és az elhatározás,
- a kapcsolódó belső figyelem, amely csengettyűként jelez, amikor támogató rezgés van a közelben (személy, hely, tárgy, nézőpont, csillagállás, stb.)
- a ráfordított idő,
- a cselekvő utánajárás,
- és az elfogadó, együttműködő alázat.
A szülői felelősségvállalásra kész párok és a hozzájuk leszületendő lelkek összekapcsolódásának támogatásában érzem ezt az erőt. Példaértékű, milyen sokan fejlesztik magukat és dolgoznak azért, hogy ezt a kapcsolódást segítsék. Ami pedig még ígéretesebb az az, hogy egyre több kapcsolódás születik a támogatóként tevékenykedők között.
Ez utóbbival sokkal, de sokkal többet érhetünk el, mint a vágyott babák megszületése!!!
Legyen ez így!
Ha neked is van kérdésed, ha segítségre van szükséged a nehezített termékenység, várandósság testi, lelki, szellemi vonatkozásában, az említett esemény szakembereit meleg szívvel ajánlom.
Íme az elérhetőségük:
https://mentaline.hu/szakembereink/kovacs-berta-renata/
https://mentaline.hu/szakembereink/baranyi-hunyadi-anita/
a Holdidő Jógakör elérhetőségét pedig megtalálod itt az oldalon 😊