logo

HOLDIDŐ

Mi az a Holdidő Jógakör?

A jógakör Ti vagytok. Ti, akik velem jógáztok hétről hétre felélesztve és erősítve női minőségeteket, energiátokat, s kiterjesztve gyógyító erőtöket magatokról a benneteket körülvevőkre.

Az oktató: Zagyva Enikő (330 órás Naliní női jóga oktató; 100 órás yin jóga oktató) – a kapocs, aki összefogja a holdidő jógakör „gyöngyszemeit”, benneteket.

„Kb. tizennégy évvel ezelőtt kezdtem jógázni, de már az első néhány foglalkozás során ráeszméltem, hogy a jóga bizonyos elemei jóval korábban rám találtak, hosszú évek óta ott voltak az életemben, csak épp nem adtam nekik nevet, nem neveztem jógának. A női jógával való találkozásomban a sors keze volt benne. Jógás nyílt napra igyekeztem az egyik már otthon kiszemelt foglalkozásra, de elnéztem az időt, és egy órával korábban érkeztem. Ha már itt vagyok, gondoltam, kihasználom a lehetőséget, és benézek egy másik foglalkozásra is. A női jógáról volt szó, és már az első 10 percben tudtam, hogy pontosan EZÉRT vagyok itt. Attól kezdve sorra végigjártam a stúdió női jóga tanfolyamait, és minden egyes alkalommal úgy mentem haza, hogy vittem magammal valamit, ami NEKEM szólt. Nem voltak egészségügyi gondjaim, amikor jógázni kezdtem, mégis gyógyulást éreztem. Finom változáson mentem keresztül. Kezdtem tényleg nőnek érezni magam, és mások is kezdtek valóban nőként tekinteni rám. Aztán az élet úgy hozta, hogy távol kerültem a stúdiótól és a női jóga tanfolyamoktól. Semmi gond, mondtam magamnak, majd jógázok önállóan. Ezt meg is tettem, de valami hiányzott. Hogy mi, arra csak akkor döbbentem rá, amikor egykori oktatómnak a biztatására belekezdtem a női jógaoktatói képzésbe. A női kör ereje és energiája! Ez volt az, amit kerestem. Ez az, ami legmélyebb megéléseket és változásokat hozta az élemben, s amit egymagamban nem tudtam megteremteni. Ámulva konstatáltam, hogy a női kreativitás, segíteni akarás és tudás, átalakulási képesség kiapadhatatlan, és a szivárvány minden színárnyalatánál változatosabb. A női lélek hihetetlen csodákra képes – különösen, ha maga mellett tudhatja a férfi energiák szerető támogatását is. Ez az az érzés és tudás, amit szeretnék megosztani minél több nővel, hogy megtapasztalják, nőnek lenni fantasztikusan jó dolog.”

Holdidő

A Hold közismert hatással van a Földi életre, az emberre:

  • szabályozza az ár – apály jelenséget
  • befolyásolja az időjárást
  • kihat a hangulatra, a viselkedésre, az aktivitásra / passzivitásra, az étvágyra és a világszemléletre

A Hold fázisainak állandó váltakozása az élet körforgását jelképezi: megszületünk, növekedünk, meghalunk, majd új élet születik és folytatódik minden tovább ciklikusan. Számos körforgás vesz körül bennünket: a nappalok és éjszakák váltakozása, az évszakok ritmikus ismétlődése, az életkorok egymást követő szakaszai (a kisgyermek édes és terjeszkedő természete, a tinédzserek és a felnőttek ambíciója, az idősek bölcs mélázása).

Mi nők mindezen felül átélünk még egy ritmikus váltakozást, amely összeköt bennünket a Holddal. A női test minden hónapban megtisztul, majd megújul a menstruációs ciklus révén. Valamikor a nők az újhold sötét éjszakáján együtt menstruáltak. Ilyenkor összegyűltek, hogy egymást támogassák a befelé fordulás, az önvizsgálat mély és izgalmas utazásában. Újhold idején, amikor nem világít semmi az éjszakai égen, a nők befelé tekintenek és gyakorolják az szembenézést önmagukkal. Azt mondják, a Hold állásának megfelelően, a női energia ilyenkor van legmélyebb pontján. Biztonságuk érdekében ekkor tanácsos csendben, pihenéssel, befelé fordulással tölteni az időt.

Telihold idején a nő energiája csúcspontján áll. Ekkor kiterjed, társasági életet él, ekkor képes a hosszú távú tervek megvalósítására, lezárására, képes túllépni az akadályokon.

Ez a váltakozás minden nőben megvan, bele van kódolva a DNS-ükbe, és teljes mértékben a természettel összhangban működik. Szentség ez, amely a nő érzelmi természetében mutatkozik meg. Ez teszi őt széppé, ez adja lelkületét intuícióval, empátiával és kozmikus harmóniával gazdagítva.

A modern kultúra azonban az örök fiatalságot, a véget nem érő termékenységet hangsúlyozza, megtagadva ezzel az élet ciklikusságát. A 21. századi életritmus arra kényszeríti a nőket, hogy hátat fordítsanak a megtisztulás és megújulás gyönyörű folyamatának. Kényelmetlenségként tekintenek a menstruációra, sok fiatal nő szégyenkezve, utálkozva gondol rá. A köztudat tévesen össze is keveri a Hold által szabályozott menstruációt az ugyancsak Hold által befolyásolt érzelmi hullámzással.

A nő ereje a méhében lakozik: a shakti prána befolyásolja egészsége minden aspektusát. A nőknek megvan a képessége, hogy havonta megszabaduljon a mérgező anyagoktól, a blokkoló érzelmektől és a fizikai gátaktól, amely már nem szolgálják őt. A menstruáció során a női test megtisztul és megújul újhold idején.

Ha nem alkalmazkodunk a Holdidőhöz, nem annak rendje szerint használjuk, akkor a bennünk lakozó shakti pránát veszélyeztetjük. Amikor pedig egy nő shaktija kimerül, amikor nincs szinkronban Holdanyával, amely irányít bennünket, betegség üti fel a fejét.

Ha azonban a Hold szakaszokkal összhangban használjuk energiánkat, akkor erősíthetjük a belső harmóniát. Tekintsd tehát az élet körforgását, a Holdidőt ajándéknak. Érezd meg, ismerd fel az adott pillanat energiáját, s tudni fogod, melyik szakasz miben és hogyan segít téged, képes leszel hatékonyan bánni vele.

Kapcsolat:

Zagyva Enikő

E-mail: holdidojoga@holdidojoga.hu

Telefon: +36 20 482 9012