Ezerarcú Nő
Minden nő egyedi és megismételhetetlen, mégis sok közös vonás van bennünk. Ebben nincs semmi különös. Valamennyien ugyanazokon az életszakaszokon megyünk keresztül, s ezeknek az életszakaszoknak megvan a maga funkciója, célja, vezérlő energiaminősége, vagyis a képlet mindannyiunknál ugyanaz. E „képleteket” nevezi a pszichoanalitika archetípusnak. Ezek tehát olyan velünk született, ösztönszerű, a kollektív tudatalattiból érkező viselkedésminták, melyek életünk különböző fázisaiban és mindennapjaink különböző szerepeiben aktivizálódnak.
Viszont, hogy tényleg aktivizálódnak-e vagy sem, illetve hogyan és milyen eredménnyel, az már egyéni, s így igen nagy változatosságot mutatnak, hiszen más – más háttérrel, „örökséggel” és más – más habitussal rendelkezünk.

A 2021. november 8-án kezdődő Ezerarcú nő elnevezésű 14 alkalmas női jóga tanfolyamon azokat az archetípusokat járjuk végig a női jóga eszközeivel, amelyek az egymásra következő életfázisaink meghatározó minőségei, ezáltal női létünk alapkövei. Tesszük mindezt Elizabeth Davis – Carol Leonard: Életkör c. könyvének vezérfonala nyomán.
Miért fontos ezzel foglalkozni?
Mert számos archetípusunk parlagon hever, nem használjuk őket, elnyomjuk, vagy egyszerűen csak nem kapjuk meg a megélésükhöz szükséges megfelelő iránymutatást, ezért ellenállunk annak, ami építhetne. Ha ez megtörténik, akkor az elnyomott, meg nem élt archetípus a tudatalattinkban dolgozik tovább, és ez előbb utóbb a személyiség fejlődésének elakadását, torzulását eredményezheti, ez pedig kihat nőiségünkre, emberi kapcsolataira, egészségünkre, sorsunk alakulására.
Miért érdemes ehhez a női jógát segítségül hívni? Mert a női jóga
- célja a női lét teljes és harmonikus megélése
- eszközeivel minden életszakasz megszólítható, tudatosíthatók a veszélyforrások és feltárhatóak a benne rejlő lehetőségek
- rezgése, lelkülete feltárja az egyén életében jelen lévő elakadásokat, el- és egybecsúszásokat, hiányokat vagy épp túlkapásokat
- gazdag eszköztára fogódzót ad a kezedbe a rendezéshez
- finomságával lehetővé teszi, hogy a saját tempódban haladj a feltárásban és az öngyógyításban
- a női kör befogadó, megértő és teremtő energiái optimális támogató közeget biztosítanak az egyensúly helyreállításához
- szakavatott, értő és felelősségteljes figyelem kíséri a fejlődésedet az oktató részéről
Mindez kulcs lehet számos elakadás feloldásához, nőiséged teljesebb megéléséhez és kibontakoztatásához.
EZ A TÉMA MINDEN NŐT ÉRINT! Ragadd meg a lehetőséget, csak nyerhetsz vele!
A tanfolyamot tartja: Zagyva Enikő, Naliní női és yin jóga oktató
A tanfolyam teljes ideje: 2021. november 08 – 2022. február 21.
Időpontja: hétfőnként 18.00 – 19.30
A tanfolyam ára: 30 000 Ft (14 alkalom)
A tanfolyamra előzetes jelentkezés szükséges – ezt 2000 Ft előleg befizetésével teheted meg 2021. november 3-ig a helyszínen vagy átutalással.
Helyszín: Bamboo Beauty Szépség és Egészségház, Balance terem (6721 Szeged, Háló u. 3.)
További info: +36 20 482 9012; holdidojoga@holdidojoga.hu
Facebook: Ezerarcú nő