logo

ÁLTALÁNOS INFO

Mind a Naliní női jóga, mind a yin jóga foglalkozásokra tanfolyami keretek között kerül sor. Ez azt jelenti, hogy a meghirdetett események 6 – 8 – 10, esetleg több egymásra épülő jógaórát tartalmaznak – heti egy alkalommal.

A tanfolyamok mindegyike egy adott – a női egészséget, életszakaszokat, életfeladatokat, energetikát stb. érintő – témára épül. A foglalkozásokon ennek a témának a különböző, de egymáshoz szorosan kapcsolódó aspektusait járjuk körül. Ilyen módon érjük el, hogy ne csupán „felnyissunk egy sebet”, hanem azt ki is tisztogassuk és  megfelelő kezelést találjunk a gyógyuláshoz, illetve az egyensúly fenntartásához.

A jóga alaptermészetéből adódóan a fizikai testen keresztül, de nemcsak a fizikai testtel foglalkozunk. Nagy hangsúlyt helyezünk a női energiák működtetésére, illetve a tanfolyami téma lelki hátterének feltárására.

A tanfolyamokra akkor jelentkezz, ha minden foglalkozáson részt tudsz venni, mert így kapsz teljes képet magadról az adott témát illetően, és így válik a gyakorlás igazán hatékonnyá.

Mivel a jógaterem befogadó kapacitása korlátozott, egy – egy tanfolyamon meghatározott számú embert tudok fogadni. Ha jelentkezel, de végül csak ad-hoc jelleggel jössz jógázni, valaki mástól veszed el a lehetőséget a teljes tanfolyamon való részvételre. Kérlek, ezt mérlegeld a jelentkezés előtt! Természetesen előfordulhat, hogy 1 – 2 alkalmat a legjobb szándékod ellenére is ki kell hagynod. Ezzel nincs semmi gond. Ilyen esetben pótolhatod a kihagyást egy másik női vagy yin jóga órán.

Amennyiben nem szeretnéd elkötelezni magad egy teljes tanfolyamra, de szeretnéd kipróbálni, milyen az általam tartott foglalkozás, kérlek, hívj fel telefonon, és egyeztetjük, mikor tudod ezt megtenni.

A Foglalkozások fül alatt mindig csak az aktuális, illetve a hamarosan kezdődő tanfolyamok leírásait találod meg. Ha képet szeretnél alkotni a korábbi – és mivel időről – időre megismétlem a tanfolyamokat – jövőbeni témákról, kövesd és böngészd a Holdidő jógakör facebook oldalán meghirdetett eseményeket.

Érdemes figyelemmel kísérned a Naliní női jóga workshopokat is, hiszen ezek tanfolyamon kívüli – általában hétvégi – alkalmak, amelyek során olyan témákat dolgozunk fel a női jóga eszközeivel, melyek túlnyúlnak a 1,5 órás normál foglalkozás keretein, viszont nem igényelnek egy teljes tanfolyamot.

Lásd még:

Jógázás előtt …

Naliní női jóga